A jelen század gondjai

És most gondoljuk hozzá, hogy még száz év múlva is lesznek emberek - sokan lesznek -, kik hazájukat szeretik, kik az emberiség nagy bajait orvosolni törekszenek -, kik a néperkölcsöt nemesítik -, kik a felvilágosodást terjesztik -, kik a semmiből teremteni, az embererőt istenerővé emelni igyekeznek; - a "közügy" gárdája még mindig "légió!", de ezekkel szemben fog állani az a másik óriás, akinek neve a Nihil, a Semmi, aki nem hisz semmit, se Istent, se hazát, se nemzetet, se túlvilágot, se államot, se emberi törvényt, se családot, se becsületet, se költészetet; aki megtagadja a múltat, nem bánja a jövendőt, akinek nincs más célja, mint a mai nap, más ura, mint az én, más törvénye, mint azt tenni, ami neki jólesik.

Íme, itt az örök harc "Isten" és az "állat" között - mindkettő emberi alakban.

Miképp már a Facebook bejegyzésben is említettem, sok minden másképp alakult, ahogy Jókai a regényében megírta, hisz mégis mindössze egy utópia. Ki képes bármit pontosan megjósolni? Igen, Teiresziasz minden bizonnyal sikerrel venné az akadályokat, meg Nostradamus, de azért nincs ott mindenhol az orákulum.

De nézzük kicsit meg, elemeire bontva ezt az egész gondolatmenetet, ezt a kis általam kivágott, kiemelt idézetet.

Lesznek emberek, akik... Akik rendelkeznek egy alapvetően pozitív elgondolással. Ezzel mit sem tévedett Jókai, vannak, sokan. Vannak mind a mai napig emberek, akik ezeket alapértéknek gondolják, és ez jó.

De ezekkel szemben fognak állani... Itt jönnek a negatív képzettársítások. Olyanok, amelyek abban a korban talán elfogadhatatlannak és egyöntetűen ellenszenvesnek tűntek és egy ideális világban talán ma is elfogadhatatlannak tartanánk.

Ezzel szemben a probléma, hogy megfordult a világ kereke. Jó, ez már a jövő század utáni század, sőt ezred, nem erről írt Jókai, de mégis, mekkorát változott a világ.

Tisztelik ma Istent? Nem... A blaszfémia mondataink kiegészítésére szolgál, a nemzet pedig gúnnyá változott. Mikor Magyarországon mindent elneveztek nemzetinek, akkor a nevetség tárgyává lett ez a fogalom. Talán ez az utóbbi időben mérséklődött, de mégis jelen van. A többi, amelyet ír, túlzásnak tűnhet. Emberi törvényeket még ismerünk, sőt, ELMÉLETILEG ezen alapszik a rendszerünk. Persze nehogy azt higgyük, hogy ezt komolyan is veszik az ember... Hol tartják ma tiszteletben a törvényeket, mikor szinte ott tartunk, hogy személyre szabják őket, s közben a másik oldalon szintén nem foglalkoznak vele?

Folytatván a sort, mindeközben a becsület hová tűnt? Ma már nem ér semmit a becsületszó, s bár emberi törvényeinkben még ismerünk ilyet, hogy becsületsértés, nap, mint nap tiporjuk páros lábbal a másik becsületét. Állíthatunk bármit, bárkiről, elszidhatunk bárkit, nem számít. Még csak attól sem kell félni, hogy ennek következményei lennének, ma már nincs párbaj. De nem is vigyázunk a saját becsületünkre sem. Néhány üdítő példát leszámítva, milyen boldogan tud mosolyogni valaki, ha több pénzt kap vissza véletlen a boltban, mint amennyit kellene. Vagy milyen könnyen hazudunk egymás szemébe. Nem számít a becsület.

S mit mond Jókai? Mi az, ami fontossá vált a mai ember számára? "Nem lesz fontos a múlt, a jövő, nincs más cél, mint azt űzni, ami éppen jól esik." A jelen pillanatának a rabjai vagyunk.

Nagy és apokaliptikus szavak, amelyek közhellyé fásultak, de igazak. Valahol minden közhely valót takar. Nem érdekel minket ma semmi, csak, hogy jó legyen az adott pillanatban. Most nem csinálom, mert nincs kedvem - és ez a lustaság mindenkire jellemző, hányszor kapom magam azon, hogy értelmetlen, valójában nem is szórakoztató, hanem untató tevékenységet folytatok, mialatt csinálhatnék valami értelmeset, ami még élvezettel is párosulna. De nem...

Az fontos ma az embernek, hogy legyen pénze, még több pénze és ezért képes bármit föladni, azokat, amelyek nem értékek ma már - családot, nemzetet, hazát.

Az emberek felelőtlenül bármit megtesznek, valóban bármit, ami éppen jó ötletnek , élvezetesnek tűnik, nem gondolnak rá, hogy később megbánják, mert a pillanat vezérel. Elfelejtik, hogy a múltat úgy cipeli az ember a hátán, mint csiga a házát. Mert nem számít.

Lehet, hogy ezek most csak úgy a levegőbe röppenő üres szavaknak tűnnek, de nem azok. Nézzünk körül a valóságunkban, abban a kicsinyes, kenyérféltő, önző társadalomban, amelyben élünk. Megnevezhetünk ezer meg ezer okot, lehet hibáztatni a világon mindent, de talán lehet, hogy magunkon kéne először észrevenni a hibát.

Hiszen senkinek nem új, amikről beszélek. Ha valaki a nemzetről beszél, egyből megkapja a jelzőt, hogy nacionalista/soviniszta. Ha a határon túli magyarokról beszél valaki, akkor ez a "veszély" hatványozottan fenyegeti.

De beszélhetünk a hétköznapokról is, arról a kicsinyességről, arról a pillanatvágyról, ami körülvesz. Semmi spiritualitás nincs az ember életében, mert csak egy számít, hogy minél többet keressen, megvegye a telefont stb. Jóléti társadalomban élünk, amely azonban ezt sosem fogja beismerni. A társadalom folyamatosan elégedetlenkedik, mert nem nézi a múltat vagy a jövőt, azt nézi: most nem tudom megvenni ezt a telefont és ez rossz nekem. De mit tett meg a múltjában, hogy megvehesse? Semmit? A felelősségvállalás nem dívik manapság, mindenért másokat hibáztatunk. De foglalkozik a jövővel? Dehogy foglalkozik: ma nem tudom megvenni a telefont, tök gagyi, csóró ország, vacak fizetések, fúj. Az föl sem merül, hogy esetleg mi az, amit megtehetne, hogy a jövőben megvegye, mert ez nem érdekli. Mert a pillanat rabságában van, mert most kell, AZONNAL kell. Aztán két hét múlva mi történik? Újabb kell és akkor is azonnal...

Nem hisz abban a ma embere, hogy a cselekedetének súlya lenne, azt hiszi a mai ember jóformán, hogy minden mindegy, hogy minden csak választás kérdése. Választás kérdése, hogy családot alapít-e, választás kérdése, hogy megöli-e a magzatot. Választás kérdése, hogy a családjával törődik-e pünkösdhétfőn, vagy megkeresi a legközelebbi Tom Marketet, hogy vegyen egy üveg piát és a mocsokba süllyedjen.

Persze tudom, ezek régen is voltak, de ezek régen sem voltak jók, de talán mégis foglalkozni kellene ezekkel a problémákkal ezek tolerálása helyett, bármennyire divatos dolog ma "mindent" tolerálni.

Mivel kezd elég hosszúra nyúlni a bejegyzés, lezárnám azzal a kérdéssel, hogy ez biztosan megéri? Biztosan megéri a pillanat fogságában élni és csak azt tenni, ami jól esik?

Folytatása hamarosan következik...