A Patak

Egy kicsi család úgy döntött, hogy ez esztendőben a nyaralást kempingezéssel tölti. Zajlott a lakásfölújítás, ráadásul úton volt a második gyermek, nem engedhették meg maguknak, hogy valami wellness szállodát vagy egyéb, jelentősebb anyagi vonzatokkal járó kikapcsolódást válasszanak maguknak, valamire azonban mégis szükségük és igényük volt. Ekképpen hát az ifjú apuka, a fiatal anyuka és a hét esztendős kisfiú számára egy hazai erdő volt a kiválasztott úti cél, fölszerelkezve néhány napra való hideg élelemmel, sátorral, rengeteg rovarok elijesztésére kifejlesztett vegyszerrel, na meg persze mindenféle gyógyszerrel, ha mégis valami szörnyű katasztrófa történne, akkor azonnal segítségül lehessen a házi, avagy sátori patikát hívni.

Mikor megérkeztek, fölállították a sátrat, majd a család két férfitagja tűzifáért indult, hogy elkészíthessék az aznapi vacsorát és tábortüzet, miközben a várandós édesanya valamiféle könnyed regényt lapozgatott és élvezte az erdei csendet, pontosabban őrült zajt, melyet a madarak tudnak csapni, s amely mégis pihentetőbb és kellemesebb ritmusban játszódik, mint a nagyvárosi forgatag, melyből elmenekülni szándékoztak.

A fiú és a férfi egy völgybe tartó ösvényen kezdett a gallyak gyűjtésébe, s bizony keményen megdolgoztak az aznap esedékes esti sült szalonnáért és alufóliában sütött krumpliért. A gyermek a kemény fizikai munkát és megpróbáltatást játékkal, bohóckodással igyekezett könnyen elviselhetővé tenni. Örömét az koronázta meg, mikor egy kis patakra találtak, amelyhez azonnal odaszaladt és pacsálni kezdett benne, örömmel játszott a vízzel, megmosta az arcát, lefröcskölte az édesapját, leült a patak mellett egy kőre, belelógatta a lábát. Mikor elég gallyat és ágat gyűjtött az édesapa, szólt a kisfiának, hogy indulniuk kéne, de a fiú ellenkezett.

• Apa, hadd maradjak még egy kicsit. Vacsorára hazamegyek, de hadd játsszak ezzel a kedves kis Patakkal. Még beszélgetni is tudunk.
• Ugyan fiam - nevetett szelíden rá a gyermek apja.
• De nézd csak meg: Igaz-e, hogy így van, kis Patak? - a fiú beledobott egy kavicsot a sebes folyású apró sodrásba, amely válaszul nagyot loccsant - Hát látod?
• Jól van, jól. Maradj még kicsikém, de tényleg ne időzz itt soká - kapta az engedékeny feleletet a gyermek, hisz egy ösvényen indultak el, hát még csak el sem tévedhet, ráadásul még talán oda is látni a sátortól.
• Jujjdejó! - hangzott az örömteli kiáltás.

A gyermek édesapja távozása után tovább beszélgetett a patakkal, majd egy gátat kezdett építeni annak egy szűk pontján. De hiába építette föl, hamar átbucskázott azon a víz, amely azonban közben szelíden megmutatta a lurkónak, hogy kaparjon a kis kezével a gát előtt egy kis víztározót, szélesítse ki a medret. A fiú pedig hatalmas munkát végzett, s késő estig dolgozott rajta, mígnem édesanyja jött érte, hogy most már ideje visszatérni a sátorhoz, vacsorázni és nyugovóra térni. A fiú elköszönt a Pataktól, s megígérte, hogy holnap is jön.

S bizony beváltotta ígéretét, másnap tovább dolgozott a kis gáton és már nagyon sok víz összegyűlt, szinte egészen elapadt a patak további folyása, csak itt-ott szivárgott, de ezen is finomítgatott a fiú, tovább erősítette a gátat, s ezen este újból megígérte a Pataknak, hogy visszatér. Az éjszaka során azonban a kisfiú enyhén belázasodott és bár a sátorpatika segítségével megoldották ezt a gondot, így nem rövidítették le a nyaralásukat, a szülők mégsem engedték a gyermeket, hogy kóboroljon az erdőben, helyette kényszerpihenőre ítélték.

A Patak eközben azonban várt, várt és várt. Először aggódni kezdett, hogy hol van az újdonsült barátja, majd aggodalma hamarosan haraggá változott, így estére édesanyja, a Vihar segítségét kérte, hogy földuzzadhasson és áttörhesse a gátat, amelyet hűtlen barátja emelt, megakadályozva évezredes útját, s időzve egyetlen pontban.

A kisfiú hallotta a sátorban a Vihart és tudta, hogy ez a Patak haragvásának oka, s hiába mondta szüleinek, hogy el kell csitítani a gátat, ki kell engesztelni, azok csak nem hallgattak rá és az őrült égszakadásban nem engedték sehová. A fiú duzzogva kuporgott a vászonmenedék egyik sarkában, s közben kitervelte, hogy megvárja, hogy elszunnyadjanak szülei, s akkor fölkeresi barátját, akihez a minap hűtlenné lett.

Mikor a hortyogásból és horkolásból bizonyossá vált előtte, hogy szülei elaludtak, csendesen kibújt a sátorból és rohanni kezdett a Patak felé, a Viharban sárossá váló talajon azonban megcsúszott, elesett és eszméletét vesztette.

A Patak közben tajtékzott, tovább hergelte édesanyját, aki még hevesebb záporesővel erősítette meg gyermekét, hogy áttörhesse a gátat. A Patak egyre dagadni kezdett, egyre nagyobbá lett a vízhozama, mígnem áttörte az őt akadályozó gallyakból és sárból épített masszív falat és tombolásba kezdett. Elöntött mindent, ami előtte állt, haragja nem csitult, hanem sokkal inkább fokozódott, hergelte magát. Néhány pillanat múlva azonban egy csapásra megszelídült, mikor észrevette, hogy ott fekszik az útjában a barátja, aki mégsem volt hűtlen. Azonnal megértette, hogy a gyermek távolmaradásának okát félreértette, majd ahogy közeledett, azt is észrevette, hogy baj van. Még gyorsabban igyekezett hát elérni hű barátjához. Először csak megcirógatta a gyermek arcát, vállát és kezeit, hátha fölébresztheti, majd mikor rájött, hogy mindhiába próbálja keltegetni, belepte egészen, minden porcikáját az apró embernek, hogy megóvja a tomboló édesanyjától, a Vihartól a kisfiút.