Ki a fene az az alak, akinek egy történetét (Sötét modernkor: Az ajtó gravitációja) már megosztottam és további történetét pedig beígértem? Hát íme, egy rövid bemutatás (és a művek olvasásához használati utasítás). A kitartó olvasóknak a bemutatás végén két nagyon rövid epizóddal kedveskedek a fiatalember életéből. 

Kemény Ignác egy átlagos férfi a huszonegyedik századból. Igazából nem csak egy átlagos férfi. Annál jóval több, egy kedvetlen barátom, de mégis barátom. Magam sem tudom, miért ragaszkodom hozzá, miért nem mondom neki egyszerűen azt: "Hagyjál már!" A lényeg, hogy nem lehet őt oly könnyen elengedni, hisz ostoba természete ellenére oly viccesen szerencsétlen és kispolgári, hogy botorsága megszeretteti magát az emberekkel.

De ismerjük meg jobban ezt az ellentmondásos karaktert, aki érdemleges arra, hogy bemutassam, és a továbbiakban megismerjük a vele megtörtént eseményeket. (Amelyek papírra vetett formájához különben valahogy úgy állhat, mint én az ő egész lényéhez. Utálja, hogy ezt teszem, s mégis ragaszkodik hozzá, élvezettel és büszkén olvassa, hogy kellőképp bosszankodhasson, majd néhány napig neheztelhessen, de mégis öröm számára ez a különleges formája az örökkévalóságban való megragadásnak.)

Vegyünk első körben magunkra egy mély vizekben való tartózkodásra alkalmas szkafandert, azzal a régi gömb alakú sisakkal, oxigénpalackjainkat pedig töltsük meg egy jó adag "irónia" nevű vegyülettel, mert sok hatásnak és magas nyomásnak, fesztültségnek ellen kell állnunk, miközben e rendkívüli lélek mélyén búvárkodunk (érdemes e remek outfitet minden mű olvasásakor előbányásznunk a szekrény mélyéről). Óvakodnunk kell, hogy ne fertőzzön meg minket azon mételye a sötét modernkornak, amely elengedhetetlenül megszállta Ignác lelkét, s mely komoly konkurenciája a habókos, gyakran szerencsétlen, ám mégis szerethető kispolgárnak, s gyakran rendkívül kellemetlen, kiállhatatlan figurává varázsolja. Tekintsük meg egy tételes listán mindazt, amely ezeket ellensúlyozza, s amely az elengedhetetlen figurát mégis gyűlöletessé teszi. Nem kell senkinek bemutatnom azokat a napjainkra jellemző és széles rétegeket érintő morális válságot jelentő tüneteket, amelyek összpontosulnak és egyesülnek ebben a kedves mamlaszban, azt hiszem elég csak fölsorolnom: kicsinyesség, önzőség, irigység. Ezen felül Ignác már a korunk beavatottja lett: számára már nem a tisztesség vagy a becsület az érték, mindezek mindössze egy letűnt, régi kor mulatságos kosztümjeit jelentik, s helyette az igazi értéket a gyűlölködés, a(z ön) cenzúra és az előítéletek jelentik - természetesen a jelszó, amelynek zászlaja alatt menetelnek, az mindezeknek az ellenkezője.

Mindez egy bemutatás és egy útmutatás is kívánt lenni arról, hogy miféle mesebeli karakter Ignác, s milyen szemüveggel kell olvasnunk mindazon (olykor rövid, máskor pedig hosszabb) krónikákat, melyek központi szerepet töltenek be szegény flótás életében. 

Sötét középkor

Ignác egyik nap, mikor szabadideje engedte, izgatottan hódolt egyik hobbijának, a történelemről való olvasásnak. Persze vigyázott szemei egészségére és nem gyakorolta túl sűrűn, ám ha hódolt is ennek a szabadidős tevékenységnek, általában csak szórakoztató, kardinálisnak természetesen semmi esetre sem mondható dolgokról olvasott. Szóval éppen ezt tette, mikor egy remek cikket talált, amelyben az állt, hogy volt precedens olyanra, mikor az emberek fölöltöztették a középkorban a malacokat és bíróság elé állították őket.

- Haha, sötét középkor, haha. Fölöltöztették őket és beszéltek hozzájuk - ezen nagyon jót murizott Ignác.

Kis idő elteltével megunta ezt a remek tevékenységet, ráadásul az órájára is ránézett. Hohó, idő van, menni kell a kozmetikushoz!

- Jól van, kedveském, jól van. Gyere ide.

Ekkor elővette a kutyája kis kabátját, mert rettentő zord idő uralta az utcát, legalább 15 °C. Ráadta szerencsétlen jószágra a viseletet (mit sem gondolkodva azon, hogy élvezi-e ezt az állat), s közben büszkén tekintett a gardrób mellett lógó fényképre, amelyen a kutyája szerepelt egy kutyaszépségverseny győzteseként, majd elindult vele.

- Gyere Bundi, már vár téged a kozmetikus. 

Humanista állatbarát

Ignác szemei épségét nem sajnálva (hisz mikor értelmetlen dolgokat olvas, akkor a káros hatások nem érik) sokat szörfözött az internet olykor elég nagy és vad hullámain, amelyeket billentyűzetdeszkája segítségével rendszeresen meg is lovagolt.

Egy cikket olvasott arról, hogy egy gazdag amerikai férfi eléggé beleélte magát napjaink üzenetébe: pénzért mindent meg lehet kapni. Neki pedig egy trófea kellett, így hát magasra tette a lécet és elutazott az egzotikus Afrikába, ahol kiváltott magának egy ticketet, hogy lőhessen egy oroszlánt. Ez természetesen nagyon sok embert háborított föl, s úgy érezte Ignác, hogy neki, mint amatőr, bár rendkívül lelkes természetjárónak és -védőnek kötelessége hozzászólnia és igazságot osztani a cikk alatt.

"Ezt a szemét állatot! Téged kéne agyonlőni, te féreg!"

A hozzászólás megírása után, mint ki jól végezte dolgát és megmentette a földbolygót kulturált modorával, büszkén és gyönyörködve tekintett a vázájára, amelyben egy, a hétvégi túrájáról gyűjtött Campanula latifolia, vagyis széleslevelű harangvirág ékeskedett, Ignác pedig nem is tudta, hogy százezres csekket ér e virággal díszített vázája...