Mohr Szilárd Magángyűjteménye

A kép amit kitettem, melyen a MOHR SZILÁRD Magángyűjteménye felirat olvasható, nem véletlen. Előnyben azok, akik szeretnek mindenféle dolgot jeleknek, szimbólumoknak tekinteni. Ez most pont az akart lenni.

Kíváncsi vagy rá, hogy milyen egy író könyvtára?

Igen, pont olyan, mint egy könyvgyűjtő nem íróé. Leszámítva a saját könyv példányát. Mert azért az menő, meg büszkeséggel tölti el az embert. 

Na de a bejegyzés elején egy kis érdekesség a könyvtárakról, amelyeket ma alapvetően közgyűjteményeknek tekintünk, tehát az én kis könyvtáracskám nem olyan, mint amire az ember asszociál, még ha minden egyes példányában egy kis bélyegző is jelöli, hogy ez bizony egy adott gyűjteménynek a része. Ez persze csak azért van, hogy a könyvek fölismerjék egymást, ha egyszer sokára, majd akaratom ellenére megtörténik, vagy inkább már akkor, mikor nem lesz erre befolyásom, hogy szétzilálódnak.

Szóval könyvtárak már az ókorban is léteztek. Igaz, hogy ezek még elsősorban az információk megőrzésre szolgáltak. Később az idő múlásával, a középkor vizeire evezve az egyház birtokolt könyvtárakat, majd uralkodók, jelentősebb nemesi famíliák halmoztak föl könyveket, amit persze megsegített a könyvnyomtatás fejlődése. A XVIII. században ezek elkezdtek nyilvános házzá, na de nem úgy, hanem úgy, hogy közgyűjteménnyé váltak. Egyik első ilyen a Klimó könyvtár, az Eszterházy könyvtár no meg a Széchényi könyvtár. Aztán megalakulnak a modern könyvtárak, szakkönyvtárak, egyletek könyvtárai stb. No és nem tűnnek a magángyűjtemények sem, mind a mai napig léteznek.

Miután az előbb rossz sávba soroltam és tennem kellett egy kerülőt, visszatértem a megfelelő útra, most jó lámpánál állok meg, nem küld el se jobbra, se balra, nincs más hátra, mint előre. Milyen is az én magángyűjteményem?

Aki megnézi a molyos profilomat, az kaphat belőle egy kis ízelítőt, ugyanis egyszer elkezdtem föltöltögetni a könyveket, aztán rájöttem, hogy ez rendkívül unalmas tevékenység, még a szigorlatra "készülés" sem untat annyira, hogy ezzel foglalkozzak. Ráadásul hosszú ideig is tartana beírogatni őket.

Az én kis magángyűjteményem több mint 300 kötetből áll, van egy homogénebb része és van egy nagy kesze-kuszaság.

Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, ha e kötetetek egy tetemes százaléka Jókai regényeket jelent, de hát én már csak ilyen vagyok. Addig nem nyugszom, míg az összes Jókai mű a tulajdonomba nem kerül, legalább 3-4 féle kiadásban. Hogy miért kell 3-4 féle kiadás? Mert csak, mert fanatikus vagyok.

Ezen túl egy nagy válogatás a kis gyűjteményem, innen-onnan beszerzett példány, néhány szakirodalom, de nagyrészt szépirodalom. Ja igen, és elsősorban magyar irodalom. Én magam az igazat megvallva, bár mindig próbálkozom a világirodalom meghódításával, nehézkesen megy, így főképp a magyar irodalmat olvasom, kedvelem. Nem az én terepem a külföldi, nem érzem otthon magam benne, így hát az én könyveimnek is a nagy részét a hazai irodalom remekei teszik ki.

Ha már az előbb fölmerült a molyos profil... Ott van egy olyan rész, hogy a könyveim olvasottsága. Most itt gyorsan, irulva-pirulva be is fejezem inkább a bejegyzés írását és megyek olvasom A jövő század regényét, mert van mit javítani azon a statisztikán.

Ha tetszett, kérlek kedveld a bejegyzést, ha nagyon tetszett, akkor oszd meg a blogomat!